2020. július 23., csütörtök

Dr. Bankovics - Dr. Molnár: Tudományos kutatások a Kiskunsági Nemzeti Parkban 1975-1984 - Jelenlegi ára: 1 500 Ft


Dr. Bankovics Attila - Dr. Molnár Béla: Tudományos kutatások a Kiskunsági Nemzeti Parkban 1975-1984 - készült 500 példányban
Hazánkban a természetvédelem látványos fejlesztése az 1970-es évekre esik. Ekkor nyilvánítják védetté tájvédelmi körzeteink zömét, illetve a Magyarországon levő három nemzeti parkunkat. Ez a fejlesztés alapozta meg nemzeti és nemzetközi elismertségét a hazai természetvédelemnek. Különösen nagy jelentőségű volt és ma is elismerésre méltó, tartalmas és elhivatott szemléletet tükröznek azok a munkák, amelyekkel a nemzeti parkok megalakítását előkészítették, illetve azok védetté nyilvánítását befejezték. Külön érdem ez azért is, mert eltérően a nemzeti parkok zömétől, Magyarországon e területeken is össze kell hangolni a gazdálkodás és a természetvédelem érdekeit. Hazánk második nemzeti parkját 1975. január 1-én, a IV. ötéves terv utolsó évében, egy igen kedvező gazdasági fejlődés időszakában alapították. A 30 628 ha kiterjedésű mozaik nemzeti park óriási felelősséget vállalt magára a tudományos értékek feltárása, megóvása, azok fenntartása, tudatos megőrzése, kezelése érdekében. A hallatlan szaktudással rendelkező, odafigyelő, türelmes, a feltételeket biztosító vezetés egyik legfontosabb feladatának tekintette a nemzeti park tudományos feltárását, a kutatómunka intenzív beindítását, az értékek leltárba vételét, a megőrzéshez, fenntartáshoz szükséges tudományosan megalapozott kezelési, használati utasítások kidolgozását, kidolgoztatását. így az a nagyarányú, tervszerű és tudatos tudományos kutatómunka, mely már a nemzeti park megalakításakor elkezdődött, napjainkban is intenzíven folytatódik. A „ Tudományos kutatások a Kiskunsági Nemzeti Parkban (1975-1984)" című kiadvány logikusan, a tudományos kutatás leglényegesebb, hazai és nemzetközi érdeklődésre számot tartó eredményeit úgy foglalja össze, hogy abból a szakemberek és az oktatásban tevékenykedők, a természetvédelmet állami, politikai szinten irányítók is olyan segítséget, információt, tudományosan megalapozott érveket kapnak, melyeket mindennapos munkájuk során jól fel tudnak használni. Külön értéke az anyagnak „ A kutatások eredményeinek hasznosítása a természetvédelmi kezelésben" című fejezet, amely utal azon kutatások eredményeire, melyek ma már gyakorlattá váltak. A Kiskunsági Nemzeti Park legérdekesebb területeit az UNESCO „ Bioszféra Rezervátum"-má nyilvánította, s így igen széles körű nemzetközi elismertségnek örvend e nemzeti parkunk. Számos külföldi látogató is kíváncsi kutatási eredményeinkre, ezért is hasznosak a könyvben az angol nyelvű összefoglalók. Az anyag megjelentetése időszerű, hézagpótló, és olyan tudományos eredményeket is közread, amelyek a legújabb kutatásokból váltak csak ismertté, s így első publikációk. A kiadvány a maga nemében hazánkban egyedülálló. A szerkesztő nagy hozzáértéssel igyekezett a szerzők heterogén anyagát egységbe foglalni.
Dr. Szabó Lajos
a mezőgazdasági tudományok kandidátusa


Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2020-07-24 01:05 .

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése